"Amikor megláttam az Excelt, azt hittem, elsírom magam"
Az első diákvélemények alapján úgy tűnik, nem tetszett a táblázatkezeléses feladat az informatikából középszinten érettségizőknek.
Az első diákvélemények alapján úgy tűnik, nem tetszett a táblázatkezeléses feladat az informatikából középszinten érettségizőknek.
Szövegszerkesztés, adatbázis-kezelés, táblázat- és prezentációkészítés - ilyen feladatokból állt az idei informatikaérettségi is. Itt találjátok a teljes középszintű feladatsort. A mai informatika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának.
Turistajelzésekről prezentációt, egy légitársaság járatairól adatbázist, egy e-bike-kölcsönzőről pedig táblázatot kell készíteniük az informatikából középszinten érettségizőknek, akiknek emellett egy – a nagyvárosi szmogról szóló – szöveget is meg kell szerkeszteniük.
Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.